Ha tökéletes akarsz lenni.,.

Máté ,19.rész, 21.vers; "Ha tökéletes akarsz lenni..."

Kicsoda az ember, hogy megemlékezel róla? - kérdi a zsoltáríró Istentől s mi erre a kérdésre ma a feleletek özönével tudunk válaszol­ni. Ilyenek például; az ember Isten gyermeke, Isten országának építője, Jézus tanítványa, a legfőbb érték, a legtökéletesebb élőlény, s ezeket az öntudattól és önérzettől fűtött válaszokat még sokáig lehetne folytatni, hogy rádöbbenjünk a legrégibb magyar Írásos emlék a "halotti beszéd" ezen sorainak igazságára;" Bizony, hamu és por vagyunk!" Mind­ebből az következik, hogy soha nem a fogalmi meghatározások a döntőek, hanem azok a tények, amelyeket a valóság is fedd.

Az alapigének felolvasott idézet is ebből a szempontból mérendő !

Az itt jelentkező első kérdés így hangzik: Lehet-e az ember tökéletes ? Magának a kérdésnek két pólusa van; az ember, és annak célja, a tökéletesség.

Az ember meghatározását illetően tárgyilagosak akkor vagyunk, ha azt' a környezetében vizsgáljuk. Jelen esetben a földhöz való viszonyában. De fogalmazhatunk úgy is, hogy abban a világképen, amelynek egyik alkotója a föld. Hadd említsem meg, hogy az utóbbi évek természettudományi kutatásai rendkívüli mértékben megnövelték világképünket, melynek a végtelenségről szóló tanítása már-már dogmaként hat. Lehet, hogy a Sirius bármilyen távol is van, mögötte még mindig vannak távolabb levő égitestek s a legtávolabbi csillag mögött is a végtelenségig folytatódik a világűr. Ma már azt is tudjuk, hogy a fénysugár másodpercenként 3oo.ooo kilométeres sebességgel terjed s így egy és ugyanazon fénysugár egy év alatt 9 millió 467.000 kilométert fut be. Az is ismert, hogy az állócsillagok száma l00 milliárd s ezek­nek mindegyike hasonló a mi napunkhoz, amelynek átmérőjére 108 Földet lehetne egymás mellé fölsorakoztatni. Mindez azt mutatja, hogy milyen félreeső, kicsiny zug a Föld s a nagy világegyetem felmérhetetlen és borzalmas távolságban és micsoda kicsiny pont ezen az ember. És ez az ember, ez a parányi pont vágyik a legnagyobbra, a tökéletességre.

Az evangéliumokból tudott, hogy Jézus Isten-országát akarja fölépíteni s e cél érdekében hangzanak el tanításai. Ezek a tanítások kettős jellegűek. Egyfelől a tanítványoknak, másfelől a nagyközönségnek szólok. Az evangélium írói ez utóbbiakat tartják olyannak, mint amelyek méltóak a megörökítésre. Az evangéliumokban olvashatjuk, hogy Jézus hallgatói igen széles társadalmi körökből kerülnek ki. Ezért, hogy ta­nítása érthetőbb és egyben színesebb is legyen, példázatokban szól.

 

Ilyen példázat a gazdag ifjúról szóló, amely Mátén kívül megtalálható  Márk és Lukács evangéliumában is.                         

A példázat szerint Júdeának a Jordánon túli részén tanító Jézus,
hallgatói sokaságából egy ember azzal a kérdéssel fordul, hogy mit cselekedjen, hogy örökéletet nyerjen? Jézus a parancsok betartására figyelmezteti. Mikor kiderül, hogy a kérdező azokat maradék nélkül betartja, akkor így szol hozzá: "Ha tökéletes akarsz lenni, add el
vagyonodat és oszd ki a szegényeknek és kincsed lesz a mennyekben. Aztán jöjj és kövess engem!"                          

Ha jól megfigyeljük, az ifjú az örökélet elnyerése felől érdeklődik, Jézus pedig a tökéletessé válás föltételét mondja el. Vajjon, nincs itt valami félreértés, vagy kibúvó, esetleg olyan valami, ami szük­ségessé teszi a nyílt válaszadás elkerülését?

Hogy ebben a kérdésben is tisztán lássunk, válasszuk külön az örök-élet és a tökéletesség fogalmát s vizsgáljuk meg, hogy a kettő mit je­lent a Jézus korabeli ember számára?     

 Előbb lássuk az örökélet fogalmát!

A mai értelembe vett örökélet kérdésével az evangéliumok nem    foglalkoznak. Egyfelől azért nem, mert Jézus a földi élet isten-orszá­gává tételét akarja elérni, ez pedig a bölcsőtől a koporsóig terjed. Másfelől azért nem, mert az örökéletet más fogalmak váltják föl. így pl. az üdvösség, vagy éppen az alapigében is szereplő tökéletesség. Az örökélet tulajdonképpen csak napjaink kérdése, hiszen a halál utáni élet kérdéseivel eddig csupán a jutalmazás vagy a büntetés kérdése    kerül előtérbe. A természettudományok fejlettsége, a gondolkodás hatá­rainak kiszélesedése és sok egyéb körülmény eredményeképpen gyökere­sedik meg a mai keresztényi élet alapvetőnek mondható örökélet hite, amely ma is magyarázataiban sokszor zavaros, letisztulatlan és megtá­madható.  Az örökélet arra vonatkozik, hogy az élet nem végződik a sírban. Itt csak a fizikai lét ér véget. A bennünk levő lélek tovább él. Egyesül a vég nélküli és örök Istennel s az az istenség részeként válik az örökkévalóság részesévé.

Más a helyzet a tökéletességgel, amely az ember földi létének egyik minőségi állapota. Már az is egyik jele a tökéletességnek, hogy tudjuk, mennyire kicsiny a tudásunk s ez ösztönzésül szolgál arra, hogy újabb ismeretekkel gyarapodjunk. Jézus szemében a tökéletesség elérhető cél. A hegyi beszéd után, mikoris elmondja, hogy kik a boldogok, szól a ta­nítványok hivatása, majd a törvény betöltése felől s felszólít, hogy "legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok is tökéletes!" A mózesi könyv újabb fordítói a tökéletesség szót a "szent" szóhasz­nálatban adják vissza s többször is olvashatjuk az Isten ajkáról el­hangzó ezen szavakat:" Én az Úr szent vagyok, legyetek ti is szentek!" Ugyanez olvasható Péter I. levelében is, amiről arra következtethetünk, hogy a szent könyv fordítói nem tartják szükségesnek elhatárolni a tökéletest a szenttől. Végeredményben van is benne valami igazság, hi­szen mindkét fogalom a csúcsot jelenti: Isten tulajdonságainak az összességét. Hiszen, akár a tökéletes, akár a szent szót halljuk, mindjárt és elsőként Isten jut eszünkbe, az ezen fogalmak megszemélyesítője. Ezek alapján fogalmazhatunk úgy is, hogy az ember Isten mellé kíván felnőni s a tökéletességgel már 5o %-ig el is éri céljai. Hogy a példázatbeli ifjúnak milyen a konkrét tökéletes- fogalma, vagy elképzelése, erre nézve csak tapogatózni tudunk. A körülmények ismeretében azt mondhatjuk, hogy nála a tökéletesség elsősorban a vagyon függvénye. Szemében az a tökéletes, aki minél több anyagi értékkel rendelkezik. Ezért érinti fájón Jézus felszólítása, hogy "ha tökéletes akarsz lenni, - azaz az örökéletre akarsz jutni- add el vagyonodat, árát oszd ki a szegények­nek, aztán jöjj és kövess engem".  Azaz Jézus szemében a tökéletesség el­ső és egyben legfőbb követelménye a – követés - !

Kik Jézus követői? Azok az egyszerű emberek, akik benne látják a messiási eszme megszemélyesítőjét. Istennek azt a küldöttét, aki egy új életforma alapját hivatott megvetni. Az első tanítványokat Jé­zus a halászok sorából hívja el azzal, hogy emberhalásszá teszi őket. Ezeket az első tanítványokat - a 12-öt - hetven követi, akik már Is­ten országa közelségének hirdetésére küldetnek ki. Hogy a tanítványok hogyan viszonylanak Mesterükhöz, egymáshoz és a közösséghez? - ezekre is csak következtetni tudunk. Az evangélium azonban elmondja, hogy a tanítványok összeszólalkoznak a hatalom elnyerése kérdésében s mind­egyik úgy véli, hogy neki van joga, az eljövendő országban közvetlenül Jézus mellett ülni. Jézus, aki a tanítványokat is egyformának tekinti, kijelenti, hogy az lesz közülük az első, aki híven szolgál ember­társainak,- s ezzel a vitájukat le is zárja. Hogy valóban, később, melyi­kük válik legalkalmasabbnak jobbjára kerülni, azt nehéz volna eldönte­ni. Hiszen vannak tanítványai közül négyen, akik életművük megörökítésével tették halhatatlanná nevüket s az egy Júdás kivételével, a többi is életével pecsételi meg Jézushoz való hűségét.

        A későbbi időszakban tanítványai azok a vértanuk, akik a Római Bi­rodalom útjait szegélyző kereszteken, vagy a cirkuszok porondján fe­jezik be életüket. Aztán azok a tanítványai, akik valamely erdő renge­tegében, vagy a sivatagban húzódnak meg - dacolva az idővel és a korral -, s mint remeték élik le életüket. Jézusi tanítványok azok is, akik kolos­torokba vonulnak s az egyház szolgálatában töltik le életüket. Ezek mind más viszonyok és körülmények között élnek. Ami mégis közös bennük, az a hit,- hogy ez az életforma Istennek tetsző s ennek jutalmául nye­rik el az örökéletet, az üdvösséget, vagy a tökéletességet. Természe­tesen, minket is foglalkoztat a tanítványok mibenlétének kérdése s mi is keressük a választ, hogy ki számit ma jézusi tanítványnak? A mi kér­désföltevésünk annyiban bonyolítja a választ, hogy mi egy olyan környe­zetben élünk, amely egyeduralmat gyakorol s nem retten vissza a megfenyítés eszközétől sem annak érdekében, hogy a vallás kérdésétől távol tartson. A viszonyok azonban lehetővé teszik a vallás kéréseivel való egyéni foglalkozást s így nyugodtan megkérdezhetjük, hogy ma ki tekinthető jézusi tanítványnak ?    

Ha röviden akarunk fogalmazni, akkor ma az Jézus tanítványa, kinek életének vezérelve a szeretet, s mindent ennek szellemében cselekszik.
     

Tehát az a cselekvő ember Jézus tanítványa, akit a szeretet fűz egybe embertársaival. Ha ez azért nehéz dolog, mert az anyagelvűség nem ismeri a szeretetet. A mindig és mindenkivel szemben harcoló világnézet bénítóan hat, s aki ma Jézus követője, annak szüksége van olyan erőforrás­ra, amelyből állandóan feltöltődhet. Ez az erőforrás ma sem más, mint az Isten. Az Ó-testamentum Seregek Ura, az újtestamentum szerető Édesatyja, aki maga is szeretet. Aki az embert gyermekévé fogadja, védi, vezeti, oltalmazza. Aki erőt ad arra, hogy ő és az ember szeretetében váljunk Jé­zus követőjévé.        

Amíg hajdan az volt Jézus követője, aki el tudott szakadni a vi­lágtól, addig ma az, aki bele tud illeszkedni a világba, sőt képes annak formálására, alakítására. Ez a tevékenysége már szellemi képességeinek nagyságát is tükrözi. Ezek a bennük levő lélek erejével emelkednek kortársaik fölé s bizonyítják emberségükkel és szeretetükkel a jézusi követés érvényét és nagyságát.

"Ha tökéletes akarsz lenni, jer és kövess engem" - hangzik az alap­
ige  s mi ma ismét mérlegre tehetjük elhatározásunkat: követjük-e?
vagy nem követjük Jézust!?                                             

A mi követésünk nem azonos az elődökével. A megváltozott világ  

és megváltozott élet új tartalmat,  új lényeget, új követelményt állit s nekünk e sok "Új" figyelembevételével kell Jézust követnünk. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy követésünkkel teljesen szakítunk a múlttal. Hiszen az elődök hasonló törekvései arra figyelmeztetnek, hogy minden korban és minden időben új körülmények között kell megtalálni a követés lényegét…   Ma legnagyobb ereje a tudományoknak van s nekünk ezekben olyan jártasságra kell szert tenni, mellyel mások felé is világosságul szolgálunk. Az atomkorban élő embernek ismernie kell az elemi részek­ből fölépülő világot, éppen úgy, mint önmagát s lelkének atomjait arra kell fölhasználja, hogy bölcs szívhez jusson. Ismernie kell azokat a határokat, amelyeknek 1-1 köve nem csak figyelmezető, hanem irányjelző is, hogy megmaradhasson azon az utón, mely Isten szeretete mellett az emberszeretetre is figyelmeztet. Tudnia kell, hogy ma éppen úgy Isten gyermeke, mint volt annakelőtte s hite nem alárendeltje tudásának, ha­nem segítője s ennek a tudásnak alapja az az Isten, aki mindeneknek teremtője. Fokozott mértékben kell megtalálni az evangéliumi igazságok között azt, ami minden embernek igazság s amely nem csak Jézus, hanem a mi vonatkozásunkban is így hangzik; "én és az én Atyám egyek vagyunk.”

A tökéletesség az élet célja és fönnmaradásunk záloga!

Mi is, mint annyi ember szeretnénk tökéletesnek ítéltetni s életünkkel bizonyítani, hogy a tökéletesség olyan cél, mely Istenhez köt bennünket. Istenhez kötődésünk egyik segítője Jézus. Ő szól ma hozzánk, a bibliai gazdag ifjúnak adott feleletben; "Ha tökéletes akarsz lenni, akkor jer és kövess engem."      Ámen!

Kelemen Miklós